A 2022-es év több ezer termelőnek az utolsó gazdálkodási évet jelentette, elsősorban a Dunától keletre. A szezon elejére kialakult 3-4-szeres műtrágyaárak, többszörös növényvédőszer és gépalkatrész árak, megduplázódott gázolajár a termelési költségeket olyan szintre emelte, amelyet az aszály miatt elvesző termés maradéka még a rekordárakon sem tudja kompenzálni. A legtöbb erős aszállyal érintett termelő 70.000-250.000 forint veszteséget fog realizálni hektáronként idén, ami egy gyengébb anyagi hátterű, csak növénytermesztésből élő kisgazdaságnak a végét jelentheti.
Az állam természetesen belengette a rekord kártérítést, de kétségeink ne legyenek, hogy elsősorban az agrártámogatások 80%-át elnyelő, legnagyobb 10% gazdaság fog ebből is részesülni elsősorban, nem a termelők 90%-át kitevő kisebb termelők. Másrészt a gyakorlatban úgy nézett ki az aszálykár térítése az elmúlt években is, hogy például egy kistermelő tavaly az aszály miatt elveszett 6 hektár búzájára összesen 176.000 forint kártérítést kapott, amely nagyjából egy hektár költségét fedezte, nemhogy az elvesztett termés valódi eredményéhez bármi köze is lett volna.
Ez a tragikus esemény azonban nem véletlenül következett be, hanem számos hosszú távú változás, rendkívül összetett eredménye, amelyből egyet legalább maga a termelő tud befolyásolni - ez a területhasználat.
Amit egy termelő nem tud befolyásolni a területhasználattal, azok az alábbiak:
Globális klímaváltozás: köteteket írtak már a trendszerűen melegedő klímáról, eltűnő helyi csapadékról, egyre rendszertelenebb extrém nagy csapadékeseményekről és egyre hosszabb és forróbb aszályos időszakokról, amelyeknek antropogén okai is vannak. A ciklikusan jelentkező El Nina jelenség ismert globális tényező, amely forró, száraz időjárást hoz, a Bray, Eddie, Milankovich és egyéb ciklusok is jelentősen befolyásolják a földi klímát, de ezekre nem térnék ki külön, erről írnak eleget a meteorológusok.
Az európai nyári aszályt nagyrészt az 1980-as évek óta bekövetkezett légköri cirkulációs változások okozzák.
Európa felett a nyári felhőborítottság a megfigyelések és reanalízisek szerint 1.4–2.4 százalékponttal csökkent az 1980-as évektől a 2010-es évekig, és ezzel együtt a felszíni besugárzás 8–12 W/m²-rel nőtt. Emellett megváltozott a földi légkörzés rendszere, több anticiklon, blokkolás, északabbra tolódó nyugatias szelek jelentek meg.
A globális klímaváltozást nem tudja befolyásolni egyedül a gazdálkodó, de az általa kezelt földek hősugárzását és kiszáradását már csökkentheti a talajmegújító mezőgazdaság eszközeivel, amely nagyobb összefüggő területeken alkalmazva már okozhat mikroklíma módosító hatást.
Minél több gazdálkodó foglalkozik a vízmegtartással, takarja talaját, amivel nedvességet tart vissza és biztosít lassabb párolgást, hoz létre minél nagyobb biomasszát, ami párologtat és biogén esőmagokat juttat a levegőbe, annál nagyobb az esélye a helyi mikroklíma megváltozásának és akár a helyi esők visszatérésének is. A területhasználat átalakítása, a nagyvizek idején a víznek prioritás biztosítása a mélyártereken rendszeresen felsülő szántók helyett, gyepgazdálkodásra áttérés a legtöbb évben veszteséges szántóföldi növénytermesztés helyett, erdők ültetése a víztestek mellé szintén a talajvíz szint növelését, a több erdőn keresztül a táj lehűtését és a felhőképződést segítheti elő.
Ha nem érted, mik ezek a sávok, nézd meg a videót. Mesterségesen kiszárított Magyarország: a magyarázatban nem túl erős Országos Vízügyi Főigazgatóság józan ésszel nehezen értékelhető vízügyi intézkedései felteszik a pontot az 1847-ben megkezdett folyószabályzás, pontosabban a búzabányák (©Balogh Péter) érdekében becsatornázott folyók vízlevezetésére. Az OVF a csapadékot valamiféle eredendő rossznak tartja, amit el kell tüntetni, ezért a belvizeket is pánikban eresztik le, ahelyett, hogy teret biztosítanának a beszivárgásukra, ami különösen a Homokhátságon érthetetlen, ahol a talajvíz szintje átlagosan már 4-7 méterrel is lecsökkent az ötvenes évek óta, de van olyan extrém régió is, ahol 10-12 métert is elért a szintcsökkenés.
Magyarországon a potenciális párolgás 400-500 mm-rel több a Dunától keletre, mint a leeső csapadék, a gyakorlati párolgás 407-630 mm között számolható. A Kárpát medencét a történelem során az áradások töltötték fel talajvízzel az árterekről lassan talajba szivárgó víz segítségével, amelyek gazdag legelőket és zárótársulásos erdőket hoztak létre. Ezek a biológia esőmagok kibocsátásával és a tájat lehűtő párolgásukkal biztosították a kis vízkörök felépülését, a helyi esőket.
A folyók becsatornázásával azonban az áradások szűk keretek közé szorítva lerohannak az országból, a talajvíz és a táj feltöltése elmarad.
A magyar vízkészlet 95%-a a határon túlról érkezik, amely életveszélyes függőség a felvizi országokkal kapcsolatban. Ezzel szemben a tárolókapacitás mindössze 0.3%, ami Európa legalacsonyabb tárolókapacitása.A vízügy évente leereszti a víztározókat is, amellyel millió köbméterszám tünteti el a vizet a tájból vagy kikotorja a csatornákat az aszály kellős közepén - értem én, hogy a lakossági igények százasával érkeznek a természetrombolásra, de legyen már az OVF értelmesebb a víztől rettegő lakosságtól.
Mivel az utóbbi évtizedekben átlagosan 40-50 mm-rel csökkenő átlagos csapadékmennyiség a növekvő átlaghőmérséklettel és elhúzódó, egyre magasabb hőmérsékletű aszályokkal párosul, az évenkénti nedvességvesztés egyszer eléri azt a pontot, amely már nem kezelhető aszálykártérítéssel, mert a növénytermesztés, de akár a természetes erdők számára sem lesz elég nedvesség a tájban.
Amikor a Zempléni hegységben már évekkel ezelőtt lábon száradtak ki a fenyvesek vagy idén a több méter mélyen gyökerező, igen agresszív életbenmaradási stratégiával rendelkező selyemkóró is kiszárad, ez egyértelmű jelei annak, hogy beérett a hosszú távú, lokális katasztrófa előidézése, gratuláljunk Vásárhelyinek, Széchenyinek és szellemi örököseinek, akik Paleocapa Péter a fokokat és szélesebb hullámteret tartalmazó Tisza szabályozási javaslatát lesöpörték az asztalról, hogy a kor oligarchái faltól falig felszánthassák az Alföldet a búzakonjuktúra meglovaglására.
A széleskörűen alkalmazott, helyes vízgazdálkodási gyakorlatot csak az állam tudja bevezetni megfelelő szabályzással a pocsékoló látszatintézkedések helyett, de úgy tűnik, mai napig nem jutottak el a döntéshozókig a szakértők több évtizede kidolgozott javaslatai.
A “Vizet a tájba”' dilettáns program transzparenciahiánya nem véletlen - a vízmegtartó területek kijelölése szakmai munkát igényelne, nem random földtulajdonosok elképzeléseit arról, hogy majd felmegy a víz magától a dombtetőre, ha a földtulajdonos szerinte ott a helye.
Nem hivatalos adatok szerint a felajánlott területek 10%-a sem volt alkalmas vízmegtartásra - miért áll minden adat és LIDAR térkép az állam rendelkezésére, ha a nem hozzáértő lakosságtól várják a megoldást?
2000 óta erősödött fel a felhőképződés xsökkenése - a táj kiszárítása és a hőszigetek gyarapítása elérte a kritikus pontot. Az európai felhőképződés csökkenése: Az aeroszolok mennyiségének csökkenése az egyik fő oka Európa közelmúltbeli felhőtakaró-csökkenésének, különösen nyáron, de a légáramlás, a tengeri felszín változásai, valamint az üvegházhatású gázokkal összefüggő stabilitási változások is hozzájárulnak ehhez. A táj kiszárítása nem csak Magyarországon játszódott le, de egész Európában hasonlóan lecsapoltak minden mocsarat, kiegyenesítettek minden patakot és folyót, amit csak tudtak. A vizek helyett lett több százmillió hektár utakkal, ingatlanokkal lezárt, hőszigetként működő földfelület, amelyekről beszivárgás helyett elfolyik a csapadék a leggyorsabb úton a tengerekig, nem képes feltölteni a talajvízkészleteket. A tarvágott erdők helyéről is lefolyik a csapadék villámárvizekkel, a porrá szántott domboldalak sem tudják befogadni a csapadékot.
Ezek eredményeként csak Európában több százmillió hektár új hősziget hevíti a légkört száraz, porban gazdag felszálló, forró levegővel - ez megakadályozza az alsó szintű felhőképződést és a csapadékképződést egyaránt. A felhőképződés lecsökkenése az árnyékolást is csökkenti, erősebb besugárzást okoz, ami még tovább melegíti a száraz felszíneket, emelve az átlaghőmérsékletet. A száraz felületek pedig nem tudnak annyi párát adni a légkörhöz, hogy kialakulhassanak a helyi csapadékok. Ez egyre romló állapot, amelyet csak a táj azonnali, tudatos és nagy területű visszanedvesítése tudna lassan megfordítani.
Az aszály, a csapadék eltüntetése Európa teljes területén gondot okoz - van terület Lengyelországban, amely csak 50 mm csapadékot kapott 2026 01-06 között. Biotikus pumpa avagy esőfolyosók eltűnése: Magyarország területe a rómaiak megérkezéséig zárótársulásos erdőkkel, fás legelőkkel vagy magas hányadban időszakos felszíni vízzel borított gyep volt, amely kiegyensúlyozott, lassú párolgást és klímát biztosított a Kárpát-medencében. Az összefüggő nagy erdők ezer kilométerekre képesek a nedvességet bevezetni a szárazföld belsejébe a tengerekről és óceánokról, ez a biotikus pumpa avagy esőfolyosó. Ha van időd, megnézheted a néhai Géczy Gábor barátom ismeretterjesztő videóját is a biotikus pumpáról. Amennyiben felszámolják nagy területen az erdőket, ez az esőfolyosó bezárul és elkezd kiszáradni a kontinens belseje.
Ez a hatás kisebb léptékben is tapasztalható, mert akár egy 5 hektáros tarvágás is képes átalakítani egy terület nedvességháztartását és eltüntetni a csapadékmegtartást, lassú párologtatásból és hőmérsékletkülönbségből származó harmatot - nézzük meg, hány hektár erdőt irtottak ki az elmúlt évszázadokban és most is milyen tempóban zajlik az erdők tarvágása, bocsánat, “véghasználata”, hogy nagyon szakmai legyen a természetpusztítás kifejezése.
A manapság erdőtelepítésnek hívott fabányák szabályos sor és tőtávjai, valamint szigetes elhelyezkedése nem képes pótolni ezt a hatást, mert a nap besüt, a szél átfúj az ilyen erdőkön, gyors felmelegedést, erős párolgást és kiszáradást okozva, ellentétben az ősállapotú, zárt örök erdőkkel.
Erről bárki meggyőződhet személyesen is, mekkora a különbség a Homokhátságon megmaradt néhány óriás fákból álló, elegyes, vegyes lombszintű tölgyes és a telepített nyárfások klímája között. Ha tehát eltűnik az esőfolyosó hatása, a szélirányban mögötte álló terület ki fog száradni.
Ez is magyarázata lehet annak, hogy miért kapja az ország azon nyugati része a legtöbb csapadékot, ahol még számottevő méretű, zárt, összefüggő erdők találhatóak a tengertől vagy az Alpoktól.
Az esőfolyosók létrehozásában az állam tudna csak szerepet vállalni a tájhasználat teljes átalakításának támogatásával.Az erdők nedvességpuffere: a légköri nedvesség újrahasznosítása jelentősen eltér a talajborítottságtól függően. Az erdők mély gyökerei hozzáférnek a mélyebb talajvizekhez is, ezzel a száraz időszakokban is képesek párolgást és hűtő hatást biztosítani a tájban, szemben a sekélyen gyökerező kultúrákkal fedett terülekkel, amelyek gyorsan kiszáradnak. A csapadék ingadozása ezért akár 69%-kal is magasabb lehet az 50%-ban sztyeppei növényzettel takart vagy mezőgazdasági művelés alatt álló területeken az erdőhöz képest.
A zárt erdők árnyékoló és hűtőhatása jelentősen csökkenti a felszíni hőmérsékletet.
A felszíni vizek lecsapolásával és ősállapotú erdők kiirtásával ezért ezt a csapadékkiegyenlítő hatást szüntették meg az elmúlt évszázadokban.
A csupaszra művelt talajfelszínról gyorsan elpárolog a nedvesség, utána már csak a por marad, amely a légszennyezésen kívül a légkörben negatív hatással van a csapadékra, azaz akadályozza az esőképződést.A biológiai esőképződés: az esőképződésben fontos szerepe van a mikrobiológiai kondenzációs magoknak, amelyek a biológiailag aktív területekről származnak és magasabb hőmérsékleten is képesek jégkristályokat képezni a helyi esőképződéshez.
Ezek a területek többnyire ismét azok a nagy erdők, amelyek egyenletes lassú párolgása a vízgőz mellett baktériumok és gombaspórák trilliárdjait juttatják a légkörbe, amelyek alacsonyabb magasságban, magasabb hőmérsékleten is képesek már kondenzációs magot képezni és rajtuk kicsapódik a légköri nedvesség, mintegy megteremtik a saját esőjüket.
Ha nincsenek nagy területen zárt erdők, ez az esőképző hatás is elmarad, a táj kiszárad és a telepített fabányák továbbra sem teljes értékű erdők.A szálló por negatív hatása az esőképződésre: az esőcseppek magjainak képződését számos még ismeretlen feltétel befolyásolja, a kicsapódás függ a páratartalomtől, hőmérséklettől, magasságtól, a részecskék kémiai, fizikai, biológiai összetételétől, stb. A szálló por azonban ellentétes hatású, megakadályozza a kis vízkörök működését és a helyi esők kialakulását. A por részecskék, mint esőmagok jóval nagyobb magasságban és jóval alacsonyabb hőmérsékleten képeznek csak esőt, amely a szelek szállításával akár több száz vagy ezer kilométeres távolságban alakulnak csak ki.
Ha végignézzük Magyarország térképét, a több millió hektár, csupaszra szántott mezőgazdasági művelés alatt álló területről, a városokból és utakról vajon mi száll fel folyamatosan a légkörbe?
Igen, a por, az emberek által előidézett, antropogén eredetű aerosolok.
Amíg a szálló portól vörösek a naplementék, de még a kelet felé is, addig a csapadékképződés limitált lesz a nagy, összefüggő erdőkön túli régiókban.
Az esőképződéshez a párolgás és hőmérsékletkülönbség mellett, megfelelő minőségű és mennyiségű aerosolokra is szükség van, nem elég a felszíni vizek párolgása.
Összefoglalva: felfalja az érkező esőt a száraz levegő és már a levegőben elpárolognak az esőcseppek, a zivatarcellák pedig szétesnek.
Ebből a portengerből nem keletkezik csapadék Öntözés: a kormány kedvenc vesszőparipája, amit máig nem sikerült realizálni még az öntözéssel elérhető területeken sem, ami nem is csoda, amennyire széttagoltak a magyar földek és meg van nehezítve a vízhasználati engedélyek kiadása. Miután a sekélyebb rétegekben elhelyezkedő talajvizek már vészesen alacsony szintre süllyedtek, nem egyszer egy nagyobb gazdaság öntözésének beindítása már veszélyeztetheti egy komplett falu vízellátását (Kakasszéken például egy napra megszűnt a vízellátás a szanatóriumban, amikor megtöltöttük háromszor a permetezőgépet a hálózatról) vagy amikor júniusban lassan át lehet sétálni a Tiszán, el nem tudom képzelni, milyen forrásból találnának felesleges vizet öntözésre a kiszáradó Kárpát medencében.
Az országban összesen 119.000 hektárt öntöztek a statisztika alapján 2020-ban, a 4,3 millió szántóföldi hektárból. Ennél sokkal többre a helyi adottságok miatt nem is volna lehetőség, mert szétszórt kis táblákon, a magyar vagyonbiztonsági helyzet mellett nem is érdemes öntözésre hatalmas összegű beruházást eszközölni.A Kárpát-medencei klíma mindig is szélsőséges volt az írásos történelem óta, olyan gyakori és súlyos aszályokkal, amely során akár állatállomány 80%-a is elpusztult és a Fertő tó kiszáradt. Ezért inkább készülni kellene a rendszeres aszályokra és enyhíteni hatásukat, ahelyett hogy nem kifejezetten optimális technológiákkal, folyamatosan nagy vízveszteséggel dolgozik a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás.
Rossz hír: HAARP-ot, JEGER-t, chemtrailt, gyíkembereket, Sorost vagy a Lapos Földet tartó teknősöket sem tudjuk befolyásolni, már csak azért sem, mert semmi közük a klímaváltozáshoz. Annak is igen kicsi az esélye, hogy a JÉGER okozza az idei anomáliát, mert a csapadékeloszlási diagramok hasonlóak évtizedek óta az ország területén, most csak jobban csökkent az átlagos csapadék. Ez a csökkenés azonban trendszerű, szóval aki nem készül fel rá, az keressen lassan más munkahelyet, mert a konvencionális mezőgazdasági technológiáival csődbe fog menni a szántóföldeken.
Az éghajlatváltozást nem egyetlen év, nem egyetlen aszály és nem egyetlen technológia alapján lehet megítélni. Erre a célra a klimatológiában 30 éves úgynevezett klímanormálokat használnak, amelyek kiszűrik az évről évre jelentkező természetes ingadozásokat, és a valódi éghajlati trendeket mutatják meg.
A Péczely-féle éghajlati osztályozás alapján készült 1961-1990, 1981-2010 és 1991-2020 közötti éghajlati térképek egyértelmű változást mutatnak. Az 1961-1990-es időszakban még nagyobb kiterjedésűek voltak a hűvösebb, kedvezőbb vízháztartású területek. Az 1981-2010-es klímanormálban ezek már számottevően visszaszorultak, miközben a melegebb, szárazabb éghajlati jellegű térségek fokozatosan terjeszkedtek, különösen az Alföldön és Dél-Magyarországon. A legfrissebb, 1991-2020-as időszakban ez a folyamat tovább erősödött: az Alföld és a Dél-Dunántúl jelentős részén már egyértelműen a melegebb és szárazabb klimatikus viszonyok váltak meghatározóvá, egyre inkább kiszáradó a két régió. (Megjegyzés: nem csak a klímaváltozás, hanem a vízgazdálkodás és az egyre romló talajok is felelősek a kiszáradásért.)
Ez azért különösen fontos, mert a JÉGER országos jégkármérséklő rendszer csak 2018-ban kezdte meg működését. Az 1981-2010-es klímanormál ekkorra már lezárult, vagyis a szárazodás és a melegedés folyamata legalább három-négy évtizede kimutatható volt. A három egymást követő klímanormál tehát egy olyan, folyamatos éghajlati átalakulást dokumentál, amely jóval a JÉGER kiépítése előtt megkezdődött. Sőt az 1981-2010 közötti időszakhoz képest, nőtt a nedves évek száma 1991-2020 között!
A változás különösen látványos az Alföldön, amely földrajzi adottságai miatt eleve az ország legszárazabb térsége. A nyugat és délnyugat felől érkező nedves légtömegek az Alpok, valamint a Dunántúli- és Északi-középhegység térségében gyakran emelkedésre kényszerülnek. Ennek következtében a levegő nedvességtartalmának jelentős része már ezeken a területeken csapadék formájában kihullik. Mire a légtömegek elérik az Alföldet, sok esetben már kevesebb nedvességet szállítanak.
A felmelegedés ezt a természetes adottságot tovább erősíti. A magasabb hőmérséklet növeli a párolgást, miközben a hosszabb száraz időszakok miatt a talaj nedvességtartalma csökken. A kiszáradó talaj egyre kevesebb vizet tud visszajuttatni a légkörbe párolgás és növényi párologtatás útján (evapotranszspiráció), ezért a felszín fölött kialakuló légréteg egyre melegebbé és szárazabbá válik. A napsugárzás energiájának egyre kisebb része fordítódik párolgásra, és egyre nagyobb része közvetlenül a felszínt és a levegőt melegíti. Ez tovább fokozza a talaj kiszáradását, vagyis egy önmagát erősítő folyamat alakul ki.
Ez a száraz alsó légréteg a zivatarok fejlődésére is jelentős hatással van. Amikor egy zivatar ilyen környezetbe érkezik, a lehulló csapadék egy része már a felszín elérése előtt elpárolog. A párolgás lehűti a levegőt, amely gyors leáramlásként a felszín felé süllyed. Ezek a leáramlások gyakran megszakítják a zivatar működéséhez szükséges meleg, nedves feláramlásokat, így a zivatarcellák legyengülhetnek, széteshetnek, vagy jóval kevesebb csapadékot adnak. Emiatt gyakran előfordul, hogy egy intenzív zivatar a Dunántúlon vagy az Északi-középhegység térségében még jelentős csapadékot okoz, az Alföldre érve azonban veszít erejéből, vagy csak elszórtan hullik belőle csapadék. Ezzel párhuzamosan a csapadék térbeli eloszlása is egyre szélsőségesebbé válik: néhány tíz kilométeres távolságon belül is hatalmas különbségek alakulhatnak ki.
Mindezek a folyamatok összhangban vannak a hazai és nemzetközi megfigyelésekkel. Magyarország átlaghőmérséklete az elmúlt évtizedekben folyamatosan emelkedett, nőtt a hőhullámos napok száma, fokozódott a párolgási igény, miközben a csapadék egyre inkább rövid idő alatt, intenzív záporok és zivatarok formájában hullik le. Emiatt hiába nem csökken mindenütt jelentősen az éves csapadékösszeg, a talaj vízháztartása romlik, az aszályok gyakoribbá és súlyosabbá válnak.
A három klímanormál egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy Magyarország éghajlatának melegedése és szárazodása nem néhány éve kezdődött, és nem köthető a JÉGER-rendszer működéséhez. A változás már az 1980-as évekre egyértelműen kimutatható volt, azóta pedig a melegebb és szárazabb éghajlati jelleg folyamatosan terjeszkedik.
A térképek nem véleményeket, hanem több évtized meteorológiai méréseinek összegzését mutatják.
Mit tud a gazdálkodó befolyásolni?
A gazdálkodó a saját táj- és talajhasználatát tudja 100%-ban kontrollálni.
A kiszárított, porrá művelt földterületek szó szerint elűzik az esőt, megakadályozzák a csapadék képződését a forró levegővel felszálló porral.
Ezt a hatást az ELTE kutatói, Tímár Gábor, Jakab Gusztáv és Székely Balázs igazolták tanulmányukban.
A területhasználat a gazdálkodó hatásköre, hogy a tulajdonában vagy bérletében álló területeket hogyan műveli. Kezelheti továbbra is az ISZCS technológiával, szánthat, tárcsázhat, grubberolhat, művelheti a talajt, porfelhőket kibocsájtva elűzheti az esőt és belebukhat a következő nagy aszályba vagy megtanulhat termelni azoktól, akik akár 200 mm éves csapadékkal is tudnak termelni, direktvetéssel, talajtakarással.
Az EU mezőgazdasági támogatási rendszere minden hangzatos célkitűzése ellenére a környezetre és talajra legkártékonyabb, intenzív talajműveléssel járó mezőgazdasági technológiákat konzerválja, ezt a mezőgazdasági támogatások hatását tanulmányozó UNISECO felmérés keretében is igazoltuk.
Az ekefetisiszta agrárskanzen tudomást sem vesz arról, hogy már több, mint 205 millió hektáron már a víztakarékos no-till termelés zajlik a világban, amely teljes egészében elhagyja a talajművelést és ezek egy kis százaléka már talajmegújító elvek alapján termel már, amely a legfenntarthatóbb élemiszerelőállítási technológia, amíg még van üzemanyag.
A no-till nélkül nincs előrelépési lehetőség a regeneratív, avagy talajmegújító termelés felé sem.
A konvencionális mezőgazdaság talajpusztításáról már sokat írtam, nem ismétlem.
Amit viszont a termelők tudnak lépni, hogy a helyi klímára is hatást gyakorló technológiákat vezetnek be gazdaságukban, amelyekkel mérsékelhetik a lokális klimatikus viszonyokat.
Minél több termelő vezeti be a változásokat, az összeadott hatásuk annál kiterjedtebb, akár a regionális klímát is megváltoztathatják.
Takarónövények és évelő kultúrák alkalmazása a vetésforgóban: a népszerű kifogások, hogy most épp aszály van, nem nő meg, semmire sem jó, kiszárítja a talajt, feléli a tápanyagokat, stb. mindössze a tudáshiányt tükrözik.
Tanuld meg, hogyan és mikor kell használni melyik takarónövényeket és használd ki elsősorban a hidrológiai tél során rendelkezésre álló nedvességget a biomassza, humusztartalom és talajtakarás gyarapítására.
Ha a Körösök mentén nincs elég csapadék nyáron, akkor nőjön ősszel a növény, de maradjon 365 napot takarva a talaj.
Ha nincs elég csapadék szántóföldi növények termelésére, akkor más tájhasznosítást kell végezni - a klíma és időjárás nem kivánságműsor, csak alkalmazkodni lehet hozzá.
A 61 napos mustárolajretek “zöldtrágya” és “zöldítés” kártétele helyett kell megtanulni a hatékony technológiát, mert nélkülük esélyed sincs jobb minőségű és vízgazdálkodású talajokra.
Leegyszerűsítva a szerepüket: az országban használt legjobb minőségű termőterületek erdők vagy gyeptársulások alatt alakultak ki. Az erdők alatt kialakult talajok mikrobiológiája és széntartalma szegényesebb, sekély termőrétegüket már rég elszántották, elhordta az erózió a dombokról.
A gyepek alatt létrejött talajok között találhatjuk a világ legjobb minőségű talajait is, mint a mély termőrétegű, fekete mezőségi talajokat, de a leromlott állapot ezekre is jellemző, 8-9% szerves szén helyett már jó, ha csak a fele-harmada megtalálható bennük. A talajok termékenységét a benne található talajélet, mikrobiológia és szerves széntartalom adja, amely a talaj szemcseszerkezetétől és más fizikai/kémiai adottságaitól is függ, de a talajban található szerves szenet a növények juttatják be a folyékony szén útvonalon és ezt a szenet stabilizálja a mikrobiológiai a talajban. A talajban található szerves szén a hatalmas nedvességtároló kapacitással bír, több százezer liter csapadékot tud eltárolni hektáronként.
Ha nincs élő növény, nincs fotoszintézis és nincs szénmegkötés sem a talajban.
Az aratás és a következő évi tavaszi növények előtt ezért a takarónövények biztosítják a folyékony szén áramlását a mikrobiológia számára és növelik a talaj szerves széntartalmát.
A takarónövények télen melegebben tartják a talajt, a napon felmelegedő növények és szármaradványok elolvasztják a havat és bevezetik a talajba mélyen, ahelyett, hogy megállna a nedvesség a szétszántott, csupasz talajfelszínen és elpárologna az első napsütéssel és szelekkel. A növények gyökerei további biológiai pórusokkal gazdagítják a talajt, amelyek javítják a beszivárgást és segítenek biztonságos mélységbe vezetni a leeső csapadékot, ahonnan már nem párolog el a nedvesség, mint a művelt talajfelszínről. A takarónövények levelei késő ősztől kora tavaszig segítséget nyújt eső nélkül is a talaj nedvességtartalmának növelésében, mert a hűvösebb felületükön kicsapódik a vízpára, amely lecsöpögve szintén beszivárog a talajba, értékes millimétereket gyűjtve, ez a páracsapda hatás.
A takarónövények magasan álló szármaradványai megfékezik a szelet, ezzel jelentősen csökkentik a talaj nedvességvesztését, amely különösen a manapság egyre gyakoribb, aszályos teleken lehet jelentős. A növények által táplált mikrobiológia a földigiliszták táplálékát is gyarapítja, ezért találni a gyökerek közelében több gilisztát, akiknek szerepe nélkülözhetetlen termékeny talajok létrehozásában.
A takarónövények árnyékoló hatása csökkenti a hirtelen érkező hőhullámok talajt felmelegítő hatását, kiegyenlítettebb talajklímát biztosítva.
Egyszóval a jól alkalmazott takarónövények után tíz milliméterekkel több nedvesség maradhat tavaszra a talajban egy szántott földhöz képest.
A takarónövények használata után azonban kizárólag sekély talajművelés következhet, vagy biológiailag érettebb talajoknál a no-till.
A talaj szempontjából a legértékesebb, ha olyan no-till lazítóval művel csak talajt a gazdálkodó, amely a teljes szármaradványt a felszínen hagyja, miközben kifejti a lazító hatást 30-35 cm mélyen. Ezzel lehet sikeresen termelni az átmeneti időszakban.
Az évelő vegyes kultúrák (nem csak a lucerna) segítenek a legtöbbet a talajban található gyökérprofil mélyebbre jutásában, ezért volna nélkülözhetetlen a legelő állatok integrálása a vetésforgóba.
Gyökerek és folyékony szén nélkül nincs talaj. Talajművelés elhagyása és mulcshagyás: a talajművelés minden formája csökkenti a talaj szerves széntartalmát, nedvességtartalmát és rombolja a talaj táplálékhálózatát.
Ezek a rendszeres veszteségek szaporítják fel az R stratégiás baktériumokat, amelyek elléglegzik a talaj széntartalmát is és járulnak hozzá a szántott földek minimálisan magasabb hozamaihoz a csökkentett műveléshez és no-tillhez képest ugyanazon a területen és klímán mérve - azonban no-till használatával mégis termelnek világrekord kukorica és szójaterméseket is.
Hosszú távon azonban a talajművelés környezeti kára jóval magasabb, mint a rövidtávú előny, különösen ha figyelembe vesszük, hogy minden termelő a rekordtermésre hajt minden évben, de az országos átlagtermés mégis olyan átlagos marad minden egyes évben, amit egy no-tilles talajmegújító gazdálkodó tápanyagutánpótlás nélkül is gond nélkül tud teljesíteni.
A talajművelés jelentősen csökkenti a szerves szén mennyiségét talajban, amely a vízstabil talajaggregátumok képződéséért felelős mikrobiológiát táplálja. Ha nincs mikrobiológiai ragasztó, nincs stabil aggregátum, nincs hatékony beszivárgás, de van tömörödött talaj és cserepes talajfelszín. Minél több a szerves szén a talajban, annél jobb a vízgazdálkodása és termékenysége - ezért is kiválóak a mezőségi talajok.
A talajmunkák által csupaszon hagyott talajfelszín azonban gyorsan felmelegszik és kiszárad, a szél és csapadékerózió akadálytalanul viszi el. A tájból ezzel eltűnik a hőmérséklet és páraszabályzó, lassú párolgás lehetősége, majd a szelek által felkapott por többnyire még az esők kialakulásának lehetőségét is csökkenti.
A korábban az erdők és vízállásos területek lassú párolgásából létrejövő kis vízkörök csapadéka ezzel el is tűnik nyomtalanul.
A csapadékban szegény régiókban ezért volna életfontosságú az állandó talajtakarást biztosító, no-till technológia és a mulcshagyás, de az ország más területei is profitálnának a jobb minőségű talajokból, különösen az erózióérzékeny régiók, ahol a szentgyörgyvári eróziós tartamkísérlet több évtizedes adatai alapján 90%-kal kisebb az erózió a mulcshagyásban a szántásos műveléshez képest.Mezővédő fasorok telepítése: a kiszáradást elősegítő szél erejének csökkentésében van szerepe a mezővédő fasoroknak és cserjesoroknak. A porviharokat és eróziót nem fogják megszüntetni, de csökkenthetik a kiszáradást a szélsebesség mérséklésével a fasor magasságának távolságában, ha jól van elhelyezve a fasor. Tudom, hogy zavarja a traktor tükrét a faág, hogy az utolsó négyzetcentiméterig fel lehessen szántani a KAP poligonját, de léteznek támogatások fatelepítésekre is. Tudom, hogy ezzel új vadfolyosókat nyitunk, fokozva a vadkárokat, de a termelők jó része vadász is, meg tudják oldani nyugodtan a túlszaporított vadállomány kérdését háztájiban. A mezővédő fasorok nem megfelelő faállomány választása esetén széles sávban okozhatnak hozamdepressziót is, ezért a megfelelő kialakítás és fajösszetétel fontos.
Alacsony termékenységű területek gyepesítése, erdősítése: az országban több millió hektár olyan terület van szántóföldi művelésbe vonva, amely alapvetően alkalmatlan mezőgazdasági művelésre, rendszeresen átlag alatti termésre, azaz veszteséges szántóföldi növénytermesztésre képes csak. Vagy az aszályban bukik el elsőként vagy a hasznos mennyiségű csapadékok is már komoly belvizeket képeznek rajtuk. Ezeket a területeket gyepesíteni vagy erdősíteni kell és a mélyártereken a nagyvizeket is ki lehet engedni áradások idején, ezzel növelve a táj vízmegtartóképességét, amellyel a többi terület vízháztartása is profitálni fog az újraépülő biotikus pumpából.
Nincs kétségem, hogy a javaslatok egyike sem érdekli a termelők 99.99%-át, amíg érkezik a földalapú támogatás és a kárenyhítés, de akiket elvert az aszály és még életben képesek maradni, talán elgondolkoznak, hogyan is tudják ellenállóba tenni a talajaikat.
A 3-4-szeres árú műtrágyával és intenzív talajműveléssel biztos nem fog menni, csak a biológia segítségével.
Alapjaiban egyetértünk.
Egy megjegyzés: több millió ha - abból a 4,3 M ha-ból - azért nincs, amin gyepet, erdőt lehetne telepíteni, max. 1-1,5. Már a kettő is meredek lenne!