Hogyan nevezhetünk valamit talajmegújító mezőgazdaságnak, ha növényvédőszereket és műtrágyát is használ?
Glifozát. Áldás vagy átok?
Az elmúlt években hatalmas médiakampányokat indítottak homályos finanszírozású, nemzetközi hálózatban működő civil szervezetek, hogy aláássák az európai mezőgazdaság működését és élelmiszerbiztonsági hivatalainak hitelességét.
A félrevezetésekre és hazugságokra épülő kampányok legtöbbje a glifozát ellen indult és ez hullámokban felerősödik, hol 2023-ban, mielőtt az EU 4 éven át tartó nemzetközi vizsgálatsorozat után meghosszabbította a gyomirtó felhasználási engedélyét újabb 10 évre vagy most, amikor egyetlen 25 évvel ezelőtti tanulmány visszavonásából gyártott globális lincskampányt a mezőgazdaság-ellenes nemzetközi hálózat.
A félrevezetett lakosság természetesen folyamatosan ismételgeti a médiában szereplő szenzációhajhász főcímeket, anélkül, hogy halvány sejtése volna, miről is beszél vagy forrásellenőrzést végezne. Ezzel a kis írással megvilágítanám néhány pontját a talajmegújító mezőgazdaság és a növényvédelem összefüggéseinek, amely a legnagyobb segítséget nyújtja a talajok védelmében és a fenntarthatóbb élelmiszertermelés eléréséhez.
A no-till szükségessége
Az emberi táplálkozás növényi eredetű kalóriáinak 90%-át adó egynyári növények termesztése legalább 4000 éve a földművelésen alapul. Nagyjából 4000 évvel ezelőtt a mezőgazdaság elterjedése azonban már jelentős, globális eróziós eseményekhez vezetett. Az elmúlt 4000 év során számos nagy civilizáció összeomlásához járult hozzá, ahogy a szántással erodált talajok elvesztették termőképességüket és nem tudták tovább táplálni a növekvő létszámú lakosságot.
Az 1930-as évek közepén az Egyesült Államokban már emberek milliói kényszerültek elvándorolni a Fekete Porvihar miatt, amelyet az okozott, hogy a felszántott, egykor termékeny préri termőtalaja nem tudott ellenállni a szél erejének és a sivataggá változtak a földek. A porviharok a felszántott földekről a port több millió köbméterét egészen a keleti partvidékre sodorták, besötétítve a keleti part városainak égboltját is.
Az erózió még ma is komoly problémát jelent az európai mezőgazdaság számára, a művelt szántóföldekről lezúduló sárfolyamok és porviharok évente több milliárd eurós kárt okoznak. A talaj termékenységének csökkenése is jelentős probléma: az intenzív szántás az elmúlt 60 évben az európai talajok humusztartalmának jelentős csökkenéséhez vezetett, amely széntartalma a légkörbe kerülve súlyosbítja az éghajlatváltozás folyamatát és a szántástól elpusztult talajélet a termékenységet is a minimumra csökkentette.
Az 1960-as évek óta azonban egyre több gazdálkodó hagyta abba a talajművelést világszerte, hogy megvédje földjét az eróziótól.
Ezek a no-till gazdálkodók ma már több mint 205 millió hektáron termelnek talajművelés nélkül világszerte, és élen járnak a talajvédelemben, miközben kiváló terméshozamokat produkálnak.
Ezek a no-till gazdálkodók felszámolták az erózió okozta károkat a földjeiken, és számos környezetbarát megoldással igyekeznek még fenntarthatóbbá tenni az élelmiszertermelést.
Jelentősen csökkentik a növényvédő szerek használatát, a növényi maradványokat mulcsként a felszínen hagyják, hogy megvédjék a talajt a viharokkal szemben, és takarónövényeket használnak, hogy egész évben legyen élő növény a táblában, elősegítve a biológiai sokféleséget a talaj felszíne alatt és felett egyaránt. Egyesek már kontrolláltan legeltetett állatokat is bevonnak a vetésforgóba, ami tovább növeli a biológiai sokféleséget.
Ez szerintem az egynyári növények termesztésének legfenntarthatóbb ismert módszere.
És ez az, amit például a glifozát betiltása lehetetlenné tett volna Európában, amely támogatási rendszere jelenleg is a akadályozója a no-till terjedésének.
Én azonban azoknak az úttörő gazdálkodók kis csoportjához tartozom, akik szeretnék visszafordítani a talajpusztítást, amelyet a több száz generáción át tartó szántás okozott, és a regeneratív mezőgazdaság elvei szerint dolgoznak.
Az összefüggések fontossága
A talajmegújító mezőgazdaság első alapelve a kontextus. Mindent tényt, megfigyelést és adatot, összefüggéseiben kell elemezni, nem pedig elszigetelten. Amikor tehát a mezőgazdaságról beszélünk, a növényvédő szerek és műtrágyák helyét is összefüggéseiben vizsgáljuk az élelmiszertermelésben.
Nem laborban, petricsészében, életszerűtlen magas dózisokban fürdetve, még a desztillált vízre is érzékeny embriókat, ahogy teszik a népszerű rémhírek szerzői, hanem életszerű mezőgazdasági környezetben.
A cikk megírásának oka
Egy angol mezőgazdasági portál kért fel, hogy ütköztessük nézeteinket a regeneratív mezőgazdaság növényvédőszer használatáról.
A glifozátról szóló 8,9 hektáros vita végére megértettem az alapvető különbséget Marcus Link, az angolok híres regeneratív prófétája és az én megközelítésem között.
Mindketten azt állítjuk, hogy a regeneratív gazdálkodás alapelvei szerint dolgozunk, de két különböző megközelítést képviselünk.
Marcus a mezőgazdasághoz nem értők számára egy népszerű elképzelést testesít meg. Ő a #regenerativeagriculture abszolút értékeit próbálja a nulláról kezdve megvalósítani. Teszi ezt jelentős költséggel, rengeteg befektetői támogatással, és évek óta bármiféle kimutatható üzleti eredmény nélkül, azaz évről évre csak beruházás zajlik a modellgazdaságban, de nincs értékesítése és nem keletkezik semmilyen bevétel. Ez a modell egy felülről lefelé irányuló modellen alapul, egy új, tökéletes világot tükröző vízióval él, amely rengeteg befektetői tőkeinjekciót kap, amelyhez utána munkatársakat és piacot keres. Ez azonban életszerűtlen, mert egy gazdálkodónak bevételt kell felmutatnia, hogy fizesse a költségeit, nem áll mindenki mögött valami jó szándékú vagy épp félrevezetett befektető.
Ez általában az olyan, ipari befektetőkre számító induló startup vállalkozások elképzelése, amelyek olyan mezőgazdasági modellt akarnak bemutatni, amely a legkevesebb negatív környezeti hatással jár az élelmiszertermelésre. Ez a helyzet az élelmiszer-erdők, az agro-ökológia, a permakultúra, a szintropikus mezőgazdaság stb. népszerű mozgalmaival, amelyek különösebb eredményt vagy terjedést évtizedek alatt sem tudtak felmutatni, de minden álmodozó ezekről beszél.
Ezek a modellgazdaságok általában kis területeket használnak mezőgazdasági célokra. Jellemzően alacsony hozamszinten termelnek magas áron, egészségtudatos, főként városi fogyasztók számára, a magas életszínvonalú társadalmakban, azaz egy rendkívül szűk vásárlói igényt elégítenek ki.
Az ideális regeneratív gazdálkodási rendszerről alkotott elképzeléseink azonban nem különböznek egymástól.
Számomra is a holisztikus gazdálkodási elveket alkalmazó legeltetéses állattartás és az évelő növények jelentik az élelmiszertermelés legfenntarthatóbb módját, amely fosszilis eredetű üzemanyagok, növényvédő szerek, műtrágya stb. nélkül is fenntartható, feltéve, hogy elegendő emberi munkaerő áll rendelkezésre. Ez utóbbi feltétel nagyon fontos.
A mezőgazdaságban dolgozó emberek száma ugyanis Európában is évről évre drámaian csökken, és a gazdaságok léte kezd veszélybe kerülni miatta.
A valódi fenntartható élelmiszertermelés minél kevesebb fosszilis energiahordozót használ. Egy fenntartható regeneratív étrend a természet ökológiai modelljét követő, holisztikusan kezelt, extenzív állattartásból származó állati termékeken alapul, nem kínai gyárakban előállított borsóproteinen, amelyet talajpusztító módszerekkel termelnek meg sok ezer hektáros ökológiai sivatagokban.
Ez az alacsony szénlábnyomú élelmiszerellátási modell magában foglalja az évelő kalórianövényeket és zöldségeket, minimális mennyiségű gabonafélével. A zöldség- és gabonatermesztés a leginkább fosszilis energiaigényes mezőgazdasági technológia. Azonban egyelőre nem lehetséges a zöldség- és gabonatermesztés nagy táblás és gazdaságos megvalósítása fosszilis energiahordozók nélkül.
A no-till művelés mind a gabonafélék, mind a zöldségek esetében alkalmazható, de a zöldségek esetében egyértelműen szükség lehet a talajművelésre, ami a biológiai sokféleséget leginkább károsító tevékenység. Ezért a lehető legkisebb területen kell a legnagyobb terméshozamra törekedni, hogy csökkentsük a talajpusztulás mértékét. Komposzttal és biológiai oltóanyagokkal szintetikus műtrágyák nélkül is magas hozamokat lehet elérni, a növényvédelem azonban nehezen elhagyható, ha biztonságos hozamokra törekszünk.
A mindennapi gyakorlat
Én a Marcus-féle elképzelés fordítottját képviselem, a regeneratív mezőgazdaság alulról építkező modelljét.
A meglévő élelmiszer-ellátási rendszerünk sok sebből vérzik, az alacsony termelői áraktól, a változásra képtelen idős gazdáktól, az emberhiányon, a gazdállkodóellenes szabályozáson, a naprakész oktatás hiányán és a veszteséges technológiákon át az éghajlatváltozás negatív hatásáig.
Egy dolgot azonban biztosan elmondhatunk: a zöld forradalom lehetővé tette, hogy 8 milliárd embert tápláljunk nagyjából ugyanannyi a földterületen, amely 60 évvel ezelőtt a népesség felét táplálta. A hatékonyság és a termelékenység 1945 óta sokszorosára nőtt, de a hozamnövekedésnek vége.
A környezeti erőforrások kimerülőben vannak, és ha nem térünk át a degeneratív mezőgazdaság modelljéről a regeneratív mezőgazdaságra, akkor nem látok fényes jövőt a városi életmődú tömegek számára.
Mivel a jelenlegi, globális termelési szint azon dolgozom, hogy első lépésként támogassam a hagyományosan gazdálkodók átállását a regeneratív mezőgazdaságra. A cél a talajmegújító mezőgazdaság elveinek megvalósítása a 6-3-4 modell alapján. A folyamat során a fő projekteimben több tízezer hektáron jelentősen csökkentjük a talajművelés intenzitását, a műtrágyák és a növényvédő szerek használatát, miközben megpróbáljuk megtartani vagy növelni a gazdálkodók profitját.
Ez a célja más talajmegújító tanácsadóknak is, akik világszerte több millió hektáron dolgoznak a SAI Platform keretében.
A nagyvállalatok ellátási láncában dolgozó gazdák hozzászoktak a magas hozamokhoz, nem egy esetben országos termésrekordot állítottak fel szuperintenzív gazdálkodási technológiákkal.
Rendkívül jól szervezettek és következetesen magas minőségű és tápanyagokban gazdag terményeket állítanak elő, ami előfeltétele annak, hogy nagy élelmiszeripari vállalatok beszállítói lehessenek. Népszerű tévhit, hogy a nagyüzemi gazdálkodás összefügg a hitvány minőségű áruval - a nagy élelmiszeripari cégeknek magas minőséget követelő szabványaik vannak, amelyek biztosítják, hogy például még egy macskaeledelbe is csak babatápszer minőségnek megfelelően alacsony toxinszintű alapanyag kerüljön.
Ezek a nagyobb gazdaságok azok, akik az európai emberek többségét megfizethető élelmiszerrel látják el.
Ezek a nagy gazdaságok biztosítják Nyugat-Európa lakossága számára az alapvető táplálékot és az ipari nyersanyagok 60-70%-át - lehetne ez másként is, de például a kis magyar gazdálkodók nem fognak össze, hogy szövetkezetekben, egységesen magas minőségű árualapot biztosítsanak a piac számára. Egységes, magas minőségű árualap nélkül viszont nem jut el az árú a koncentrált élelmiszerpiacon a vásárlókhoz, mert az emberek jelentős többsége csak nagy élelmiszerkereskedelmi lácoknál vásárol.
Magyarországon például a szövetkezetek hiányában a nagy gazdaságok 1%-a állítja elő az ország mezőgazdasági termelésének 45%-át. A mezőgazdaságban dolgozók száma 2010 óta mintegy 30%-kal csökkent, a gazdálkodók átlagéletkora pedig 58 év - nem érkezik fiatal utánpótlás a mezőgazdaságba. Magyarországon idén kb. 160 000 gazdaság adott be támogatási kérelmet. Ezek 9,5 millió magyart táplálnak, az általuk termelt és exportált gabona pedig további 3 millió embert lát el Magyarországon kívül.
A jelenlegi rendszerben termelő gazdálkodók általában eladósodottak, többségük hitelből, beszállítói finanszírozásból vagy uniós támogatásokból biztosítja a működését, a likviditásuk elenyésző, ahogy az önálló döntési képességük is, így a környezetvédelem a termelésben az utolsó szempont, hogy talpon maradjanak a rendszerben.
Az egynyári növények szántóföldi termesztése biztosítja az emberi táplálkozás növényi eredetű kalóriáinak 90%-át, de ennek jelentős része a fenntarthatatlan szántással és intenzív talajmunkákkal történik.
Változtatnunk kell ezen, ha túl akarunk élni.
A gazdák gondolkodásmódjának megváltoztatása nehéz, és a regeneratív átmenetet nem támogatják az európai mezőgazdasági gép-, műtrágya- és növényvédőszer-kereskedők, akik az eladások növelésében érdekeltek, nem pedig a profit csökkentésében. A talajmegújító mezőgazdaság azonban a ráfordítások minimálisra csökkentéséről szól, a "még többet" szemlélet helyett. (ez egy angol szójáték, a more-on és moron hasonlóságából)
Ezeknek a nagy hozamú hagyományos technológiával dolgozó (és bármelyik más) gazdáknak olyan regeneratív alternatívára van szükségük, amely legalább három kulcsfontosságú gazdasági és élelmiszerbiztonsági kritériumnak megfelel:
1. A gazdálkodónak életképesnek kell maradnia, azaz minden évet nyereséggel kell zárnia, amelyből ki tudja fizetni állandó kiadásait, a bérleti díjakat, hiteleket, adókat, a gyermekek oktatását, a munkások bérét és minden egyéb költséget. Emellett maradnia kell tőkéje a fejlesztésekre is, amelyekből finanszírozni tudja az átállási időszak költségeit. A lehető legtöbb környezetbarát intézkedést kell tudnia megvalósítani a gazdaságában, amely szintén jelentős költséget jelent a termelésből kivont mezővédő fasorokkal vagy beporzó sávokkal. Ehhez mindenekelőtt olyan termékekre van szükség, amelyekre van piaci kereslet. Ez a magyar aktualitásban azt jelenti, hogy az az önköltséget is nehezen fedező, búza-kukorica-árpa szentháromságnak leáldozott - aki továbbra is ezt akarja termelni, annak a vége csőd lesz néhány éven belül.
2. A gazdálkodónak képesnek kell lennie piacképes, jó minőségű terméket előállítania, azaz olyan mennyiségű és minőségű árut, amelyet a piacon nyereségesen lehet értékesíteni. A piaci árat azonban nem a gazdálkodó, hanem a nemzetközi pénzügyi befektetők határozzák meg. Például a búza ára jelenleg egy kenyér árának körülbelül 6-7%-át teszi ki, a fogyasztói ár fennmaradó bevételén az élelmiszer-gyártók és -forgalmazók osztoznak. A piacon nagyon erős az árverseny, például Európában konvencionális technológiával senki sem tud versenyezni egy ukrán vagy orosz gabonatermelővel a termelési költségek tekintetében. Ezért a magyar hagyományosan termelő gazdák évek óta komoly értékesítési nehézségekkel küzdenek, és a legtöbbjüknek a napi megélhetése is gondot okoz, mert nem tudják nyereséggel értékesíteni a raktárban álló gabonájukat.
3. A mezőgazdasági termelésben részt nem vevő lakosság megfelelő mennyiségű, minőségű és megfizethető élelmiszerrel való ellátása. Ez egy olyan fontos szempont, amelyet a biogazdálkodás egyelőre nem tud kezelni a versenyképtelenül magas költségű termesztéstechnológiával és a magas árakkal, a többi alternatív modell pedig egyértelműen alkalmatlan ennek a feladatnak a teljesítésére.
A városi és alacsony jövedelmű lakosság egyértelműen az olcsóbb élelmiszereket keresi, leggyakrabban a legalacsonyabb minőségű, ultrafeldolgozott, növényi alapú étrend formájában. A globális mezőgazdaság ennek a növényi alapú kalóriaszükségletnek a 90%-át egynyári növények termesztésével biztosítja.
Ezt a számadatot nagyon fontos megjegyezni, mert sajnos a népszerű narratíva arra akarja kényszeríteni az embereket, hogy több UPF (ultra processed food, sokszorosan feldolgozott élelmiszer), növényi alapú "ételt" fogyasszanak az állati eredetű élelmiszerek helyett.
A regeneratív mezőgazdaság azonban nem elképzelhető az állattenyésztés integrálása nélkül, és minden állattenyésztés elleni kampány a jövőbeli fenntarthatóság akadálya.
Ütemterv a szántóföldi növénytermesztésben
Ezért olyan ütemtervet dolgozunk ki, amely foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, hogy a hagyományos mezőgazdaságról a talajmegújító mezőgazdaságra való áttérés során egyértelműen a regeneratív mezőgazdaság céljai felé haladhassunk anélkül, hogy a gazdák megélhetését vagy élelmezésbiztonságát veszélyeztetnénk.
Az első lépés a talajművelés megszüntetése.
A szántás és intenzív talajművelés az elmúlt 60 évben az európai talajok 60-70%-át tönkretette, és évente több milliárd eurót veszítünk a megművelt földekből származó sárlavinák és porviharok miatt. A szántást egyszer és mindenkorra meg kell szüntetni, a bio tanúsított gazdaságokban is.
A szántás megszüntetése után pedig okszerűen és dinamikusan kell csökkenteni a talajművelés intenzitását és számát, biztosítva az év során a minél hosszabb tartó talajtakarást.
Lépésről lépésre a regeneratív célok felé
Egy átlagos szántóföldi gazdálkodó számára a talajmegújító átállási folyamat első lépése a talaj és a biológiai sokféleség szempontjából legkárosabb módszer, a szántás befejezése. A világon nincs olyan növénytermesztési eljárás vagy növényvédőszer, amely akkora kárt okozna a talajéletnek, a biológiai sokféleségnek és az éghajlatnak, mint a szántás, a talajművelés és a csupasz talajfelszín.
A regeneratív átállás során minden évben okszerűen csökkentjük a talajművelés intenzitását és mélységét, egyre több mulcsot hagyunk a talaj felszínén és egyre több és több intézkedést teszünk a talaj egészségének támogatására.
A növényi maradványokat mindig a felszínen hagyjuk, és ösztönözzük a takarónövények vetését, miközben a műtrágyákat igyekszünk pelletált trágyával helyettesíteni, komposzttal vagy szerves, szénalapú tápanyagokkal dolgozni. Az első szakaszban a növényi maradványokat sekély talajműveléssel még mindig a talajba dolgozzuk, hogy a talaj felső 10 cm-es rétegében gyorsan pótoljuk a a több generáció szántásával elveszett szerves szenet. Sajnos a talajfelszín ebben a szakaszban még mindig takaratlan, ami szélsőséges időjárási események során még mindig okozhat sárlavinákat és porviharokat.
Ezért nem megoldás még a forgatás nélküli talajművelés sem, mert a csupasz talajfelszín továbbra is szabad prédája az elemeknek.
A talajművelés intenzitásának csökkentését azonban a no-till lazító beveíetésével kezdjük, amely a száramaradványokat a talaj felszínén hagyja.
A szerves szén mennyisége növekedni kezd a talajban, a talajélet regenerálódik, a földigiliszták és a hasznos rovarok száma pedig a növényvédő szerek használata ellenére is növekszik. E pozitív fejlemények fő oka az, hogy a szántóföldek mulcsos takarásának és takarónövények használatának következtében új élőhelyek jönnek létre, amelyek változatos élővilágnak adnak otthont. Télen a magfogyasztó madarak látogatják a takarónövényes táblákat, ősszel és tavasszal a rovarfogyasztók is csatlakoznak hozzájuk. A nagyvadak minden szezonban szívesen látogatják a folyamatos táplálékot biztosító regeneratív táblákat - ez mondjuk gazdálkodói szempontból erőteljes kérdéseket vet fel, mert egyes régiókban már a változatos növénytermesztést értelmetlenné teszi a vadkár mértéke.
Amíg a talajművelés zajlik, addig nem alakul ki a talaj páncélja, a mulcs, amely megvédi a talajt a negatív környezeti hatásoktól, mint például a gyors felmelegedés, lehűlés, felszíni tömörödés vagy a csapadék okozta erózió, a szélerózió, a beszivárgás hiánya stb. Ha a talajművelés intenzitását csökkentjük, a talaj szerves széntartalma emelkedik, a földigiliszták és a hasznos rovarok száma pedig szintén növekszik.
A talajművelés intenzitásának csökkentésével azonban 2-5 évig magasabb gyomnyomás alakul ki, és ekkor hatékony gyomirtó szerekre, köztük glifozátra van szükség, amelynek nincs gazdaságos alternatívája a piacon az évelő gyomok ellen.
A talaj végső védelmét az évek során a talajművelés nélküli növényi maradványokból felépített felszíni mulcs biztosítja. A no-till a regeneratív gazdálkodási rendszerek alapja, mivel látható, hogy amíg a talajművelés folyik, addig a talaj csak romlik.
A regeneratív no-till alkalmazásával a legtöbb növényvédő szert, beleértve a gombaölő szereket is, fokozatosan csökkentjük és ki is iktathatjuk, mivel a terület biológiai sokfélesége növekszik, és a hasznos, szárbontó gombák átveszik a növényeket károsító gombák élőhelyét.
A gyomok azonban továbbra is megjelennek, és jelenlétük jelentős terméskiesést és egészségügyi problémákat jelent. A gyomok nem tűnnek el csak maguktól az ökológiai rendszerekből és a haszonnövények árvakelését sem érdemes megtartani, hogy fertőzéseket vagy kártevőket szaporítsunk fel a táblákon.
Az európai mezőgazdaságban mintegy 130 gyomirtó szer hatóanyagot használnak, amelyek közül sok nem használható talajművelés nélküli technológiában, mivel tartamhatásuk akár 6-12 hónapig is károsíthatja a következő növényt.
A legtöbb herbicid csak bizonyos növényfajok vagy -csoportok ellen hatásos, és hatásmechanizmusuk többnyire alkalmatlan az egyre gyakoribb, invazív, évelő gyomok hosszú távú, tartós kontrolljára. A gyomirtók többségét a talajműveléses mezőgazdaságban használják fel, így a földekről kimosódó szermaradványok is a talajmunkáknak köszönhetők. No-till területről rendkívül ritka a kimosódás, mert a talaj jobb pórusszerkezete elnyel gond nélkül 100-200 mm/óra vagy még több csapadékot is.
Egyetlen olyan univerzálisan működő, tartamhatással nem rendelkező gyomirtó szer van, amelyet a vetés előtt vagy akár utána is lehet kijuttatni anélkül, hogy károsítaná a következő kultúrát, és amelynek nincs alternatívája: ez a glifozát.
A glifozát segíti a hatékony gyomirtást az egynyári növények termesztésében a legkisebb környezeti terhelés mellett. A regeneratív mezőgazdaságban, ahol egynyári kultúrákat termesztenek, a gyomirtást évente maximum egyszer végzik glifozáttal, 2-3 csepp/négyzetméter mennyiségben, amely vegyület a növények által termelt foszfoenol-piroszőlősav (PEP) szerkezeti analógja.
Érdekes feladat volna összehasonlítani a PEP és az EPSPS toxikológiai adatait a glifozát toxikológiai adataival, de sem a PEP, sem az EPSPS toxikológiai adatai nem ismertek. A PEP/EPSPS a fotoszintetizáló létformákban termelődik milliárd tonnaszám naponta, és a glifozát csak azért hatékony, mert a növény a glifozát molekuláját a shikimisav-útvonalban a saját PEP-molekulájaként kezeli. Ennek a néhány cseppnek nincs semmiféle gyakorlatban igazolható negatív hatása sem a talajra, sem a környezetre, sem az emberre, és ezt a gyakorlatban évtizedek óta bizonyítják a talajmegújító gazdák földjeiken.
A glifozátnak jelenleg nincs olyan alternatívája, amely jobb lenne a talajra és a környezetre nézve, amit számos tanulmány, köztük a Wageningeni Egyetem nemrégiben kiadott memoranduma is megerősít.
Jóval a gyomirtó szerek, különösen a glifozát feltalálása előtt a gazdák a gyomirtás miatt még a legtermékenyebb talajokat is halálra szántották és művelték. David Montgomery Dirt című könyve részletesen bemutatja, hogy a szántás miként járult hozzá nagy civilizációk összeomlásához azzal, hogy több méteres vastagságban erodálta a termékeny felső talajszintet, és sivatagokat hozott létre a valaha volt, buja zöld Földközi-tenger és a Közel-Kelet területén.
Az Egyesült Államokban a Fekete Porvihar a rendkívül termékeny, érintetlen prérik felszántásának eredménye volt a múlt században, amikor emberek milliói menekültek el a leromlott földekről.
Világszerte már több mint 205 millió hektárt művelnek a no-till technológiával, hogy megvédjék a talajt az eróziótól, és olcsóbban termeljenek élelmiszert a növekvő városi lakosság számára.
A no-till az első lépés a regeneratív mezőgazdaság felé, amely a legelő állatokat integrálhatja a szántóföldi növénytermesztésbe, és az élelmiszertermelést fenntarthatóbb és környezetbarátabb évelő növénytermesztési rendszerré alakíthatja át. A regeneratív átmenet során minden input felhasználása fokozatosan minimálisra csökken, beleértve a műtrágyákat és a növényvédő szereket is.
Az inputcsökkentés célja, hogy az egynyári növénytermesztésben a no-till gyomirtás egyetlen menete legyen az egyetlen megmaradó ökológiai zavaró hatás, és semmi mást ne használjunk, és mégis legalább átlagos, de inkább átlagon felüli terméshozamot érjünk el.
A glifozát európai betiltása végzetes csapást jelentene a feltörekvő európai no-till gazdálkodókra, akik a teljes talajmegújító mezőgazdaság felé tartanak.
Az úttörő no-till gazdálkodók inkább visszatérnének a szántáshoz, hogy az évelő gyomok, például az egynyári növénytermesztésben a mezei aszat ellen védekezzenek, ahogy azt az európai ökológiai kutatás fellegvára, a FiBL Europe ajánlja, elpusztítva a termékeny talajt, amit évek vagy évtizedek alatt felépítettek. Kinek volna az érdeke tovább súlyosbítani a talajok pusztulását?
Mivel a talajpusztulás, az erózió és az elsivatagosodás intenzitása tovább fog növekedni az olyan hatékony talajvédelmi eszközök, mint a no-till és a glifozát hiánya miatt, valóban búcsút mondhatunk az élelmiszerbiztonságnak Európában.
A magyar biogazdálkodók eddig sem tudtak különösebb hozameredményeket felmutatni a talajpusztítás mellett, ráadásul az általuk megtermelt élelmiszerek 90-95%-a azonnal egy jóléti állam luxuspiacára exportálták, így a magas ár mellett semmivel nem járulnak hozzá a magyarok élelmiszer ellátásához, így rájuk nem számíthatunk.
Az EU által szorgalmazott biogazdálkodás terjesztése így hát továbbra is csak a szűk vásárlókörrel rendelkező luxuspiacok vásárlóit etetné, miközben a talajokat tovább pusztítaná.
Strukturális változást nem hoz a bioélelmiszerek promóciója, ellentétben a regeneratív gazdálkodással, amelynél a tájhasználat átalakítása és az extenzív, kontrollált legeltetés mellett megnő az évelő kalórianövények használata az étkezésben,
Biztos, hogy a bio terjesztését akarjuk?
És ki fogja etetni a szegényeket?
