Mezőgazdasági technológiák fogalomgyűjteménye
A no-till nem szántás nélküli művelés
A talajművelési technológiákkal kapcsolatban széleskörű fogalomtévesztések olvashatóak napi szinten, ami megnehezíti a kommunikációt és növeli a félreértések lehetőségét.
Ez még megbocsátható volna, ha mezőgazdasághoz nem értő, átlagos állampolgárok használnák tévesen a fogalmakat, de sajnos a mezőgazdasági média és a szakma is gyakran keveri a szezont a fazonnal, amivel tovább fokozzák a kavarodást.
Egyre többen fordulnak hozzám, hogyan lehet szénkvóta tanúsításokban részt venni mezőgazdasági termelőként és nem igazán értik, hogy a szántás elhagyása és a forgatás nélküli művelésre áttérés még nem elegendő szint a szénmegkötés eléréséhez.
A széntanúsítványok belépő szintje a regeneratív mezőgazdaság alapját jelentő 10 cm-nél sekélyebb minimum-till és a no-till, illetve a 20 cm-nél sekélyebb sávművelés és a 25 cm-nél sekélyebb, alacsony talajbolygatású talajlazítás.
Ezért igyekszem tisztázni legalább az alapfogalmakat a tanúsítások tükrében is, hogy senkinek ne legyenek alaptalan elvárásai a rendszerrel kapcsolatban.
A felsorolt definíciós lista nem teljes, folyamatosan bővítem, de legalább az alapfogalmakat tisztázzuk.
Ezek közül pedig legfontosabb a talajművelések pontos meghatározása, mert a no-till például nem forgatás nélküli vagy szántás nélküli művelés, hanem talajművelés nélküli vetés, direktvetés vagy no-till. Nincs más szinonímája és nem is cserélhető fel más elnevezésekkel.
Forgatásos, szántásos művelés:
Általában a „hagyományosnak” tekintett, szántásos művelés, amikor eke segítségével 15-45 cm mélységig lefordítják a termőréteget. A felső, levegőzött (aerob) talajréteg alulra, az alsó levegőtlen (anaerob) pedig felülre kerül, illetve összekeverednek, ezáltal a természetes talajélet sérül, pusztul, a talaj szerves széntartalma oxidálódik a szétroncsolt aggregátumokból. A megművelt réteg mechanikailag fellazul, de ez csak átmeneti hatású, illetve gyakorta túlzott mértékű makropórus képzéssel jár, miközben a művelési mélység alatt, vastag, tömörödött talajréteg, úgynevezett eketalp jön létre. Ez gyakran áttörhetetlen a növényi gyökerek számára és kialakulása után több évtizedig is tartósan jelen lehet a táblában, jelentős belvízkárokat és az elégtelen gyökérfejlődés miatt aszálykárokat generálva.
A forgatásos művelésnél nem marad a talajvédelemben fontos szármaradvány, mulcs sem a felszínen.
A szántásos műveléssel elporított talajfelszín gyakran lecserepesedik csapadék hatására, belvizek képződnek rajta, miközben fokozottan kitett a szél és vízeróziónak is.
A mezőgazdaság számlájára írt környezetszennyezések többsége a szántott területekről származik, mint a csapadék okozta erózióval távozó talaj és a benne található műtrágya és növényvédőszer maradványok, illetve a légköri porszennyeződés, ami szintén jelentős mennyiségű tápanyagot és szermaradványt szállít el a szálló porral.
Forgatás nélkül művelés:
A szántás nélküli nélküli talajművelést hívjuk forgatás nélküli művelésnek, ahol az ekén kívül minden más eszköz használata előfordul. Elsősorban középmély lazító, lazító, grúber, szántóföldi kultivátor, kombinátor, rövidtárcsa, boronák, kombinált eszközök használatosak a technológiában. Az eszközök közös tulajdonsága, hogy elsősorban függőlegesen dolgoznak, lazítanak, a talajszelvényt nem forgatják alá, művelési mélységtő függően minimálisan kevernek. A forgatás nélküli talajművelésben cél a művelési intenzitás okszerű csökkentése. Az okszerű művelési mélységet, a talajrétegek mechanikai vizsgálatával, ásópróbával kell megállapítani, akár táblaszinten is, minden művelés előtt. A talajvizsgálathoz ásót, gazdabotot, vagy penetrométert használunk.
A forgatás nélküli művelésnél elérhető a talajfelszín 10-15%-os fedettsége, amellyel lehet csökkenteni a vízeróziós károkat, ha de a csapadékmegőrzésben és a porviharok kialakulásának megelőzésében még nem játszik számottevő szerepet. Az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentkező extrém csapadékesemények ellen azonban semmilyen védelmet nem biztosít, már 20 mm intenzív csapadék is képes sárlavinákat létrehozni a takaratlan felszínen.
Min-Till, minimum művelés:
A talaj művelése kizárólag a 0- 10 cm mélységben történik, elsősorban, mechanikai gyomirtás, szerves trágya bekeverése, illetve magágykészítés céllal. A min-till végezhető kultivátorral, rövidtárcsával, kombinált eszközökkel, a talajfelszín fedettsége legalább 30%-os. Eróziót már csökkentheti, de a műveléskori erős szelek elfújhatják a nem rögzített szármaradványokat a porral együtt és a csapadékmegőrzésben még nem játszik számottevő szerepet.
Ultrasekély művelés:
A művelés a talajfelszín 0-5 centiméteres mélységében történik, speciális, nagy hullámos tárcsalevelekkel ellátott, tárcsás boronával vagy láncos boronával. A művelés során elsősorban a gyom- és árvakelés felszámolása, takarónövények terminálása, szármaradványok aprítása és egyenletes, sekélyen talajba keverése a cél.
A szármaradványok 80-90%-a a talaj felszínén marad, biztosítva a talajvédelmet, jelentősen csökkentve a porviharok és sárlavinák kialakulásának esélyét.
Strip-Till, sávos művelés, sávművelés:
Csak a vetősorok sávját művelik általában 20-25 cm szélességben és mélységben. A sorközök bolygatatlanul maradnak, jellemzően mulcsozott vagy takarónövényes talajtakarással, a talajfelszín 50-60%-a takart marad szármaradványokkal. Használata a kötöttebb talajokban segít a hozammaximalizálásban.
Lazább szerkezetű talajoknál a frissen művelt talaj érzékeny az erózióra.
Tavaszi no-till:
A tavaszi no-till fogalmát akkor használjuk, amikor tavasszal igaz, hogy magágykészítés vagy egyéb talajmunka nélkül kerül direktvetésre a tavaszi főnövény, de előző évben megelőzi egy lazítás a no-till technológiát. Ez még nem igazi no-till, mert a valódi no-tillt nem előzi meg előző évben sem semmiféle talajmunka. A tavaszi no-tillesek az első évben remek hozameredményekről számolnak be, de ez csak az előző évi lazításnak köszönhető. A következő no-till szezon azonban már hozamveszteséget szokott jelenteni, ha valaki nem alakította ki évek során a biológiailag stabil pórusszerkezetet, amely a sikeres no-till alapja.
Az erózióval és deflációval szemben azonban a legmagasabb fokú védelmet jelenti.
No-till, direktvetés:
Olyan vetés, amely a talajfelszín kevesebb, mint 10 százalékát bolygatja meg és nem előzte meg semmilyen talajmunka az előző évben sem. A vetés végezhető tárcsás vagy kultivátoros vetőgéppel. Vetéskor a tárcsás vagy kultivátoros vetőegység csak a vetőárok kialakításához szükséges mértékben nyitja meg a talajfelszínt, majd visszazárja a magárkot. A szükséges tápanyagokat a vetéssel egy munkafolyamatban juttatják be a vetőmag mellé vagy alá, folyékony és/vagy szilárd állapotban. Utólagos tápanyagpótlás injektálással, vagy lombtrágyázással történhet.
A no-till alkalmazása járul hozzá a legnagyobb mértékben a talajvédelemhez, az eróziós kockázatot gyakorlatilag nullára csökkenti. Magyarországon a legtöbb termőterületen sikeresen alkalmazható.
Zero-Till:
A zero-till a direktvetéshez képest a talajfelszín legalacsonyabb mértékű bolygatását jelenti. Az alkalmazott egy tárcsás vetőegység tárcsája a talajfelszínt ferdén átvágja, kis mértékben megemeli a talajt, majd visszaejti a behelyezett vetőmagra. A vetés után szinte észrevehetetlen a vetett sor, a szármaradványok szinte érintetlenül takarják 100%-ban a talajfelszínt. Használatával maximális talajtakarás és nedvesség megőrzés valósítható meg, ezért használata elsősorban az 400 mm éves csapadékátlag alatti, sztyeppei, félsivatagi klímán terjed.
Takarónövények:
A fővetések közé vetett, de gyakran a sorközökben is folyamatos növényi takarást biztosító növényi keverékek, amelyek a parlag káros hatását helyettesítik. A széles diverzitásból adódóan, sokféle hasznot hoznak, a talajélet és a tápanyagkörforgás szempontjából. Helyesen alkalmazva a talajélet építésén túl sokféle feladatot látnak el: talajlazítás, gyomelnyomás, tápanyag-feltárás, -tárolás, páracsapda, nitrogénmegkötés.
Terminálás:
A kifejlett takarónövény állomány megsemmisítése vetés előtt vagy direktvetés után. Lehet végezni mechanikai, (szártörő-, aprító-hengerek, rövidtárcsa) vagy kémiai módszerekkel, vagy a kettő kombinációjával.
Szénmegkötés:
A szén a szerves élet alapja. A fotoszintézis folyamata során a növények légköri szén-dioxidot kötnek meg. Az oxigén jelentős hányadát visszajuttatják a légkörbe, ami lehetővé teszi a mai életet a földön. A növények az általuk megkötött szén egy részét a biomasszájukban (a gyökerekben és a felszín feletti részekben egyaránt) tárolják, miközben a fotoszintézis termékek 30-50%-val, a gyökérváladékokban kiválasztott egyszerű cukrokkal pedig a talajban élő organizmusokat táplálják, ezáltal is segítve a humuszképződést. Minél gazdagabb egy terület növényborítottsága és minél sűrűbb a gyökérzete, annál több szén raktározódik a talajban. Növénytermesztésben szénmegkötés a no-till és takarónövények alkalmazásával lehetséges. Állattartás esetén a holisztikus, intenzíven menedzselt legeltetés teszi lehetővé a maximális szénmegkötő képesség elérését.
Biodiverzitás:
Egy adott területen található életformák sokfélesége és az egyedek közötti interakciók együttese a biodiverzitás. Hanyatlása rendkívül káros következményeket okoz a földi ökoszisztéma egészének és azon belül az emberiségnek is. A jelenlegi biodiverzitás krízis egyik legnagyobb kiváltó tényezője a monokultúrákon alapuló mezőgazdaság. A regeneratív mezőgazdaság kifejezett figyelmet fordít a felszín feletti és felszín alatti biodiverzitás növelésére, hiszen az közvetlen hatással van a tápanyag körforgásra, a talaj egészségére és minőségére, illetve a növények betegségekkel szembeni ellenálló képességére. A sokféleség növelése érdekében a regeneratív gazdák változatos vetésforgót és takarónövényeket használnak és elhagyják a talajművelést. A beporzó rovaroknak élőhelyet teremtenek, és mezővédő erdősávokat, pufferzónákat hoznak létre.
Regeneratív avagy talajmegújító mezőgazdaság
Egy olyan mezőgazdasági termesztéstechnológiai keretrendszer, amely a természetes ökológiai folyamatok másolásával és segítésével igyekszik megfordítani a talajpusztulás és biodiverzitás összeomlásának folyamatát. A talajmegújító mezőgazdaság lehetővé teszi a talajok szerves széntartalmának jelentős emelkedését, a természetes termékenység fokozását. A rendszer 5 alapvető elvre épül:
Minimális talajművelés vagy direktvetés
Állandó talajtakarás biztosítása szármaradványokkal
Változatos, élő gyökerek biztosítása az év jelentős részében
Változatos vetésforgó és takarónövények
Állatok integrálása a vetésforgóba
Ökogazdálkodás, biogazdálkodás
Az ipari mezőgazdaság mesterséges korlátozásokra épülő, jóléti társadalmakban kialakult formája, amely intenzív talajmunkákkal igyekszik megoldani a gyomkontrollt és csak a bio tanúsítási rendszer által megengedett vegyszereket használja a növénytermesztés folyamatában. A hagyományos biogazdálkodás jellemzője az alacsony tápanyagszint, agresszív talajművelés és alacsony hozamok. A tanúsítási rendszer nem rendelkezik követelményekkel a talajművelés vagy vetésforgó területén és az iparág a jelentősen alacsonyabb hozamokat a konvencionális termelőknél magasabb árakkal igyekszik kompenzálni. A biogazdálkodás az utóbbi időben elindult a regeneratív piac felé, de a gyomkontrollt továbbra is csak fizikai eszközökkel oldják meg, azaz a talajpusztítás mértékét nem csökkentik jelentősen.