Aszály télen-nyáron, negyvenfokos hőség, majd egyetlen délután alatt egy hónapnyi eső. Magyarország az elmúlt években a szélsőségek országává vált. A megszokott magyarázat a globális melegedés, és ez igaz is. Egy cseh botanikus és két orosz fizikus azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a vízkörforgás egy része a lábunk alatt dől el: azon, hogy a táj megtartja-e a vizet, és van-e rajta élő növényzet, amely ezt a vizet felhővé, hűvösséggé és esővé alakítja.
A „No Trees, No Rain” („Nincs fa, nincs eső”) című nemzetközi webináron három kutató mutatta be ezt a gondolkodásmódot. Jan Pokorný botanikus, a Třeboň-i ENKI kutatóintézet alapítója évtizedek óta hőkamerával méri, mennyire más hőmérsékletű egy erdő, egy nedves rét és egy aszfalt parkoló. Anastassia Makarieva fizikus, a Szentpétervári Atomfizikai Intézet és a Müncheni Műszaki Egyetem kutatója a 2000-es években Viktor Gorskovval együtt dolgozta ki a „biotikus pumpa” elméletét. Andrei Nefiodov nukleáris fizikus, Makarieva szerzőtársa azt vizsgálja, miért járnak kéz a kézben az aszályok és a felhőszakadások.
Az alábbi cikk összefoglalja, mit állítanak, mit igazolnak más kutatások, mi vitatott – és mit jelent mindez a magyar tájnak.
A válasz nem az, hogy „ültessünk több fát”.
A válasz az, hogy hol, milyen fát, és milyen vízzel.


