Változások a sivatagban
Tanulni vagy feladni?
A 2021-2022 tél és tavasz csapadékmintái évről évre ismétlődve igazolják, hogy a klímaváltozás szélsőségei elsősorban a rendszertelenül jelentkező csapadékot és egyre elhúzódóbb aszályokat jelenti a Kárpát medencében.
A Homokhátságot hivatalosan is félsivatagnak minősítették 2021-ben és a békési termelők idén már 80 mm csapadéknak is örültek - ez alig volt elég néhol a hektáronkénti másfél tonna árpához.
Az átlagos termelők ingerküszöbét természetesen nem üti át semmilyen klímaváltozással kapcsolatos hír, továbbra is bőszen szántják a határt, ahogy nem látjuk a klímaváltozáshoz alkalmazkodási folyamat végrehajtását az állami szerveknél sem.
A TMMG olvasói azonban remélem több érdeklődéssel rendelkeznek jövőjük és a magyar mezőgazdaság jövője iránt, ezért megosztanám egy eléggé sivatagos klímán termelő ausztrál mezőgazdász történetét és a hozzá tartozó gondolatokat.
Sivatagből termőföld
John Gladigau, a Bulla Burra Farm tulajdonosa az északi Mallee régióban termel Ausztráliában, Viktória államban.
Ez a sivatag peremén elhelyezkedő régió az aszályokról híres, Alawoona környékén évente gyakran várható 300 mm alatt az éves csapadék, a klímaváltozás hatására egyre rosszabb eloszlással. A linkre kattintva mindenki láthatja, hogy 2022-ben összesen 121.8 mm eső esett és ez kifejezetten vízben gazdag évnek számít arrafelé. Ahogy John megosztotta, 1992 óta a legcsapadékosabb májuson vannak túl 50 milliméterrel.
A vízhiányos régió sivár, savanyú homokos földjein termelni igazi kihívás, ezért közel negyven éve radikális változtatást indítottak el a termesztéstechnológiában.
Az eredmények magukért beszélnek.
A képek között 40 év telt el, mindegyik november elsején készült. 1982 és 2019 mindkettő éves 80 mm effektív csapadékot jelentett a termesztési szezonban! 2020-ban a búza összesen 149 mm-t kapott, egész évben összesen 208 milliméter csapadék esett!
A talajművelést elhagyó termesztéstechnológiával jelentős mennyiségű talajnedvesség kipárolgását takarították meg, a terület biomassza termelő képessége láthatóan és jelentősen emelkedett, amivel együtt a termésátlagok is javultak.
A ausztrál régiós termésátlagokat a hasonló adottságú Homokhátság vagy Nyírség, savanyú homok termésátlagaival érdemes hasonlítani, nem a magyar mezőségi talajokéval, ahol csak az nem arat átlag feletti hozamot, aki elfelejtett vetni.
A talaj és csapadékhatékonyság javulását egyértelműen a mulcshagyó direktvetés és a gyomirtók használata segítette elő.
A notill technológia alkalmazását Jim Halford kezdte el a kései hetvenes években a Conserva Pak vetőgéppel. 1985-ben az Indian Head állomásra költöző Guy Lafond indította be a technológia terjedését, aki halála után is a notill világ máig elismert szakembere. Ugyanezen években a Tamworth Kutatóállomáson kezdték a tartamkísérleteket - 43 éve már semmilyen talajművelés nem volt a területeken.
Ezek a kutatók máig az élvonalban dolgoznak, ők fejlesztették ki a spot-spraying permetezést is, amely jelentősen csökkenti a permetezőszerek használatát.
A mulcshagyás és a talaj bolygatásának elhagyása milliméterekben mérhető, értékes csapadékot takarít meg minden egyes nap, ezért a notill a félsivatagi területek legnagyobb hatású termesztéstechnológája.
A Mallee régióban 15 éve még csak 10% körüli volt a no-till elfogadottsága, mostanra 80%-ra emelkedett a mucshagyó direktvetést alkalmazók aránya.
Ausztráliában vannak már 85-95%-os arányú notill régiók is, elsősorban a klímaváltozás negatív hatásainak enyhítése és a költségek csökkentése miatt kezdik el a direktvetést a termelők.
A direktvetés csúcsa a zero-till, amely során a kultivátoros direktvető helyett egyetlen ferde tárcsa vág bele a talajba és zárja vissza azonnal a vetőárkot is a vetőgép tömörítőkereke.
A zero-tillnél a talaj bolygatása az abszolút minimumra szorított, szinte észrevehetetlen, hol ment el a vetőgép a folytonos mulcstakarásban.
A régióban a talajpusztulás mindennapos folyamat, egy erősebb vihar képes 10-15 cm talajt elfújni, ezért a felszín takarása létfontosságú.
A változást a talajművelés elhagyásával kezdték az 1970-es évek végén. Először is áttértek a direktvetésre, a no-tillre. John kultivátoros vetőgépet használ, olyan rendszerűt, mint a kisgazdaságoknak készülő RAD direktvetőgép. Ennek előnye a sivatagi környezetben a felszín mikrobarázdássá tétele. A vetőgép által létrehozott barázdahátakról a magárokban gyűlik össze a minimális csapadék is, ezzel hatékonyabban hasznosítják a vetett növények a lehulló kevés csapadékot is.
A nagy megművelendő hektárméret miatt nyilván nehezebb gépekkel dolgoznak, de ez nem okoz nagy taposási kárt, a feszesebb, műveletlen talaj esetében, s nem okoz problémát a termékenység és vízháztartás javulásában sem. A lényeg a bolygatás elhagyása, mert amíg bármilyen vassal belenyúlunk a talajba, addig pusztítunk és nincs az a növényvédőszer, ami akkora kárt okozna a talajéletben és humusztartalomban, mint egy szántás.
A 300 milliméteres éves átlag csapadék ellenére repcét, búzát, árpát is termesztenek a csicseriborsó, lencse és csillagfürt mellett. A csicseriborsó óriási előnye a nagy nitrogénkötési kapacitása, nyilván a megfelelő Rhizobium oltás mellett.
Ezek az eredmények azonban nem jöhettek volna létre, ha nem létezne hatékony és alacsony költségű technológia a gyomok talajbolygatás nélküli kontrolljára.
A gyomok, különösen az évelő gyomok, jelentős hozamcsökkentő hatással rendelkeznek, erősebb fertőzés esetén gazdaságtalanná tehetik a termelést.
Az 1900-as évek előtt a fizikai gyomirtás uralkodott évezredekig, köszönhetően a korlátlan mennyiségben, ingyenesen rendelkezésre álló női és gyermekkezeknek, bár történelmi adatok megemlékeznek a tengeri sóval terméketlenné tett földekről vagy épp kénsav gyomirtásra használatáról.
Alapművelésként ekével, később számos menet tárcsával, kultivátorral és boronákkal forgatták, porították a talajt, hogy csökkentsék a gyomnyomást - ez Magyarországon máig divat az ISZCS technológusoknál vagy az alternatíva nélküli biotermelők körében. A számos talajmunka miatt szerkezetét és széntartalmát vesztett, terméketlenné váló termőtalaj azonban szabad prédája lett az eróziónak, lemosta a csapadék és elfújta a szél.
Számos nagy civilizáció végzetéhez járultak hozzá a sekély talajműveléssel is tönkretett talajok - erről a Dirt című könyvben olvasni részletesen.
A hetvenes években azonban a piacra került egy olyan eszköz, amely széleskörűen lehetővé tette végre a gyomok talajmunka nélkül kontrollját és ez az ausztrál gazdaság is alkalmazni kezdte a gyomirtókat. John többször szólalt fel már a vízmegtartás és termékenység javítását segítő eszközök érdekében, mert a mezőgazdasághoz fogalmatlan, vagy egyszerűen üzleti érdekeket képviselő aktivisták egyre gyakrabban tesznek valótlan állításokat a mezőgazdasággal kapcsolatban, amelyek alapvetően ellene mennek a talaj termékenységét javító technológiáknak.
A talajok bolygatásával dolgozó technológiák mind pusztítják a talajt, mindegy, hogy ekének, kultivátornak, mélylazítónak vagy boronának hívják az eszközöket.
Azonban nincs az a gyomirtószer, ami olyan káros lenne a talajéletre, a talaj termékenységére, mint egy szép őszi szántás és a fél évre csupaszon otthagyott, haldokló, szél vagy víz által erodálódó talaj.
A képeken látható, szántással létrehozott ausztrál sivatagot azonban sikerült termőre fordítani a notill, mulcshagyás és a gyomirtó használatával és ez a technológia Magyarországon is pont ilyen mértékben segíti évek óta a talajmegújító termelőket a talajok termékenységének és vízgazdálkodásának javításával. Minden egyes el nem végzett talajmunka 10-15 mm-el több csapadékot hagy a talajban, a no-till előnye 40 mm megtartott nedvesség is lehet szezononként, a takarónövények páracsapda hatása pedig akár 90-100 mm-el több nedvességet tud a talajban gyarapítani.
Az egynyári takarónövények integrálása a kevés és rendszertelenül érkező csapadékkal, hosszú és forró aszályos periódusokkal rendelkező, ausztrál klímán nehezen megvalósítható, azonban Magyarországon szerencsére a legtöbb régióban még ezt az eszközt is alkalmazhatjuk a termékenység javítására.
A fenntartható jövő a mezőgazdaság számára a talajbolygatás elhagyásán múlik.
Az elkövetkező években meglátjuk, hány termelőnek sikerül ezt felfognia és áttérnie a mulcshagyó direktvetésre.
Az is érdekes lesz, vajon az EU termelők meddig engednek teret hódítani a mezőgazdasághoz fogalmatlan, kemofób szervezetek politikai nyomásgyakorlásának olyan szakmai kérdésekben, mint fontos növényvédőszerek, az EU termelőknek jelentős gazdasági károkat okozó kivonása.
A gyengülő termesztési körülmények pedig a hozamok csökkenésével és költségek növekedésével járnak együtt. Naponta több ezer EU termelő adja fel, mert nem bírják az árversenyt a notill technológiával, költséghatékonyan termelő országokkal, mint Ausztrália, USA, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán vagy a dél-amerikai országok. Ez a vidék igazi modern holokausztja, amikor eltűnnek a termelők, akik a vidék gerincét adták.
Ha a termelők nem veszik át az irányítást a szakpolitikában, akkor az EU túltámogatott és egyben gazdaságtalanul termelő mezőgazdasága, ekefetisiszta skanzenként fog összeomlani az olcsó élelmiszert importáló multicégek és a klímaváltozás nyomása alatt.
A jövő a mi kezünkben van.
Vagy tanulunk az ausztráloktól és a hasonlóan talajbarát technológiákat alkalmazó országoktól vagy az agyontámogatott, nagy latifundiumokon kívül más nem marad a vidéki termelőkből néhány évtizeden belül.
Csak a magyar termelőkön múlik, képesek-e tanulni és változni, hogy tovább tudjanak termelni az egyre rendszertelenebbül érkező csapadékok korában.
Az éves csapadék mennyiségével fordított arányosság van a sortáv tekintetében? Pl gabona estében12cm helyett 20, 30 vagy 50cm lehet jobb? Illetve a magnormák hogyan alakulhatnak ekkor?